udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Zágoni Barabás

2008. február 6.

Zágoni Jenő, a Magyarországi Baptista Egyház Levéltárának igazgatója egy nagy formátumú, közel félezer oldalas kötetet szerkesztett Baptisták az első világháborúban címmel, mely a Baptista Levéltári Kiadványok sorozat harmadik kötete. Ilyen arányú, egy vallási hit által egybefogott témafeldolgozással nem találkoztak, írta Sylvester Lajos. A harcmezők leírása a harci cselekmények gyors változásai közepette, a harctéri beszámolók, levelek, versek a lövészárkokból és fogolytáborokból, a hősi halottak ilyen körültekintő felkutatása ritkaságszámba megy. Művét a katonalevelek, versek, s egyéb dokumentumok mellett a Békehírnök baptista hetilap anyagaira alapozza. A kötet híven közvetíti a magyarságtudat erejét, mely a frontharcosok és hozzátartozóik jellemzője volt. Zágoni Jenő Kovásznán született, több évig volt a sepsiszentgyörgyi múzeum munkatársa. Szülőföldjét gyógykezelés miatt kellett elhagynia. Igen erős kötődése Erdélyhez, ezen belül Háromszékhez. A könyv egyik szereplője édesapja, Zágoni Barabás. Életútját, a család áldozathozatalainak nagyságrendjét, a szülőföldhöz, hitéhez való ragaszkodását csak megilletődve lehet olvasni. Zágoni Jenő hasonló kötet összeállításán dolgozik a második világháborúról. Ha ez elkészül, a magyar társadalom egyetlen szegmensének sem lesz ekkora terjedelmű és ilyen mélységű rálátása tagjainak évszázados áldozathozatalára. /Sylvester Lajos: Egy hitközség áldozathozatala (Baptisták az első világháborúban) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék